az Irókéz gyűjtemény tárlatvezetésén sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a fekete bárányunk eltűnt. nem fogadta be a nyáj.
vajon mi lett vele? hol van most? aki tudja, írja meg.

köszönjük a szűnni nem akaró érdeklődést! a bakisrovar él és virul, számos érdekes dologgal foglalatoskodik, csak a blogbejegyzésekkel maradtunk el csöppet.
viszont új év, új lendület: jöjjön is hát az idei első művészethuliganizmus, melynek színtere a Magyar Nemzeti Galéria - Az idő legújabb cáfolata / Kortárs magyar műalkotások az Irokéz Gyűjteményből (1988-2008) kiállítása volt.
Tarr Hajnalka: Instant nyáj című 1400 darab fehér gipsz bárányból álló installációját toldottuk meg egy fekete báránnyal.
A bárányt játékboltban vásároltuk, fekete festékkel befestettük, végül a többi közé tettük.

 

az első valamirevaló ránk mutató külső link egy fluxusgyűjteményben szerepel megemlékezve a művészethuligánkodásunkról zárójelben. cserébe most mi is visszalinkelünk.


(http://learning-machine.blogspot.com)

Bojtor Vera, Molnár Olga, Róth Anikó, Rózsa Ferkó Károly közös kiállítása megnyitóján a nagybőgőző Póta György kíséretében szórakoztattuk a megjelenteket. Olga nehezményezte, hogy az ő fala elé helyezkedtünk először, úgyhogy amint alkalom nyílt rá elfoglaltuk a színpadot. Ferkó megköszönte a szereplést, mi is neki a lehetőséget. a legkitartóbb nézőnk, egy idősebb úr, felkért minket, hogy a nyugdíjas klubuk gálaműsorát színesítsük egy kis ördögbotozással. nyílik a világsiker kapuja!

Cocorosie koncert előtt beugrottunk a pincében lévő kiállításra. a padló fekete papírral volt lefedve, az elszórt krétákból arra következtettünk, hogy fel vagyunk hatalmazva az önreklámra is. arra, hogy jobban kibontakozzunk, nem volt idő, de azért szépen a paravánra rajzolt laptop alá került a mi webcímünk. aki ez alapján talált ide, hagyjon kommentet.

miután meghallgattuk Milan Knizak előadását, megnéztük, hogy megvannak-e még a három hete a kiállításra becsempészett ping-pong labdáink. megvoltak. mi a labdák felét a tartón kívül hagytuk, az ütők mellett. most mind bele volt téve a labdatartóba, ami arra utal, hogy valaki már foglalkozott velük és nem dobta ki őket!

Karva nemigen ért rá, mert Dió értékelését hallgatta a koncertről, de azért a követelőző tömegnek eleget téve a Vissza formáció színpara állt ismét.
(fotó: Czitrom Ádám)

online művészethuligánkodás. (kattints a képre)
a "Te jó ég, de besötétedett" című kép bakis rovar változatán többféle Radák Eszter motívum közül választhatunk tapétának. köztük van az eredeti is (nem árulom el, hogy melyik az).

a fluxus kiállítás legmókásabb bemutatott tárgya egy átalakított pingpongfelszerelés volt. az asztal egyik térfelén egy nagy lyuk tátongott, a másik térfél lapos felülete pedig meg volt törve, mintha félbe hajtották volna (ld. a képen). az ütőket is átformálták: volt lyukas, súlyos és mindenféle anyaggal (szivacs, szilikoncsövek, tejszínes pohárkák, műanyag palackok, műanyag rács) bevont fajták. egyedül a pingponglabdák maradtak hagyományosak, ami ellen a bakis rovar művészethuligánjainak tenni kellett.

a következő labdákat készítettük el és csempésztük be a kiállításra: gyöngyökkel borított, sávosan bemetszett, fúrt lyukacsos bakis rovar felirattal, két labda zsinórral összekötve, többféle anyaggal (polifoam, dekorgumi, műanyagháló, színes bőr, csomagoló fólia) bevont, rugóval ellátott, papírkockába zárt labdák, illetve három kifúrt-kifújt fehér tojást is a labdák közé rejtettünk.
az övtáskámban vittük be a preparált labdákat és míg az őrök nem figyeltek gyorsan kipakoltuk őket. mivel nem nagyon fértek el, ezért kettő hagyományosat elhoztunk (elnézést a károkozásért!), de hamar azok is összezsinórozódtak és iziben ki is próbáltuk őket egy sportboltban.

hivatalos módon is részesei lettünk a kiállításnak: a megnyitón készült fényképekből és feliratokból készült tablón felbukkan a bakis rovar is.

a már hagyományosnak tekinthető Manökken Proletarz utáni fellépés most sem maradhatott el, bár előbb a "szőrös lábak éjszakája" díjazottjait kellett kiválasztani. végülis minden résztvevő nyert. Béla, a Szóda zenekar énekese a nyeremény mapezbugyit pörgetve szállt be az ördögbotos műsorunkba. illetve készült közös kép Súg és Kornél proletárokkal is.
és még egy érdekesség: most, hogy pont 5 hónapja kaptam a botom, érkezett az első ördögbotos fellépére vonatkozó felkérés (amit fájó szívvel egyéb elfoglaltságaink miatt vissza kellett utasítanunk)!
(fotó: Kerekes Sugárka)

a könyvfesztiválon a bookline (zöld, rózsaszín, sárga, kék) színeiben léptünk fel. a központban elhelyezkedő stand kis színpadi résszel is bírt, azt vettük a birtokunkba. a mozgalmas előadás hamar felkeltette a látogatók és a fotósok érdeklődését, hirtelen kisebb tömeg verődött körénk, úgyhogy egy kis zsonglőrködés kiváló marketingnek bizonyult a sok kipakolt könyv között. a kereskedelmi igazgatóhelyettes is megdicsért minket. egyes értesülések szerint Bächer Iván és Bagi Iván is megszemlélte a műsorunknak.
(fotó: Nagy Annamária)

a már nevében is rejtélyes "Culture States - A modern életre alkalmazott művészetek és technikák kiállítása" művészethuligánkodásra inspirált minket. a kiállítás fekete-fehér képrejtvényszerű ábrái, térképei, szójátékai nyomán mi egy kis quiz-füzetecskét készítettünk Európával kapcsolatban. az A4-es lapon 5 fejtörő található, amit trükkös megoldással lapozhatóvá hajtogattunk. a rejtvényeket is magunk készítettük, a térképeseket Karva, a számos-betűseket én. a végső műveletekre, a nyomtatás utáni vagdosásra és hajtogatásra már csak a metrón jutott idő, így is csak zárásra értünk oda, de még az ajtóból visszafordítottuk a segítőkész galériásokat. a kvízsorokat a teremben lévő kis asztalkán helyeztük el. ha szeretnél egyet, keresd ott!

Karafiáth Orsolya: A Maffia-klub című első regénye könybemutatóján a botozás és művészethuliganizmus egybeért. Pauer Gyula képeit vetítették a falra két kifüggesztett ponyva közé. a vetített fotókon - a ponyvákon lévő nyomatokhoz hasonlóan - Orsi látható különféle ruhákban. a vetítést követően ott botoztunk a két Orsi között, majd mi is magunkra öltöttük a rendelkezésre álló összes ruhánkat különféle kombinációkban.

a kikényszerített szerelmi vallomásokról készült videókhoz nem fértünk oda, így hát művészethuligánkodtunk helyette: Juca ötlete volt, hogy dobáljunk szív alakú cukorkákat a dekoráló rózsák vázájába. így tettünk.

mi is rendeztünk fluxus-koncertet. ülve.

mindhárom kiállító művészt megtiszteltük azzal, hogy a képük előtt botoztunk. lenyűgöztük a kiskorú nézőket és ráijesztettünk Virág Juditra, aki a korábban minket fényképező Jucától és a kiállító nővérétől érdeklődött, hogy nem probléma-e, hogy a festmények előtt kalimpálunk. megvédtek minket.
(fotó: Radák Juca)

a kiállított kék-zöld festmények arra ösztönöztek minket, hogy elkészítsük a Bullet Shih-színezőket - két ajándékceruzával (kék és zöld színekben).
a limitált példányszámban terjesztett színező a művész egyik képeslap nagyságú képének körvonalait ábrázolja a következő felirattal: "Csináld magad! Színezd ki tetszés szerint!". a lapra kétoldalú ragasztóval erősítettük fel a kis méretre fűrészelt ceruzákat.
a művészethuligánkodás utolsó lépése az volt, amikor a galériában jól láthatóan elhelyeztük a színezőket a vendégkönyv és a szórólapok mellett, illetve a kör alakú pulton. szerencsénkre a galériás lány kis időre magunkra hagyott minket, így könnyen ment a dokumentálás is.
órákkal később teljesen véletlenül arra járt 2 barátunk, Juca és Citrom, a galériás lányt meglátogatni. ezért kaptam egy "Do it Yourself. Color it as You like." smst. innen tudtuk meg, hogy a ceruzáink nem kerültek azonnal a kukába. sőt azóta arról is értesültünk, hogy a galériás lánynak olyannyira tetszett az ötletünk, hogy nem hagyta, hogy Jucáék egynél több színezőt vigyenek magukkal, hogy másnak is maradjon.

hagyományos koncert utáni színpadmegszállás, ezúttal az (össze-)vissza teljes leányságával (Karva még a fellépőruhájában). a lelkes és önkéntes fotósunk a zenekar énekesnője volt.
(fotó: Kerekes Sugárka)

előző alkalommal nem engedtek be minket ördögbotokkal a lumu kiállítóterébe, ekkor támadt Karvának az az ötlete, hogy mini ördögbotot fabrikál. a kisbot elkészült és mivel Karva zenekari beállás miatt nem tudott a megnyitóra elkísérni, ezért egyedül avattam fel egy kisebb és egy nagyobb teremben. trükkösen az oldalamra erősítve vittem be a botot, de bent sem szólt rám senki, pedig múzeumi alkalmazottak is láthatták a játékot.

ha már kész lenne a bakis névjegyünk-matricánk, akkor az olyan érdeklődőknek, mint a mai srác, aki állítása szerint már többször látott minket, de nem igazán érti, hogy mit csinálunk, hosszas magyarázat helyett megadhatnánk egy mozdulattal a blog elérhetőségét. most inkább nem fedtük fel a titkot, mert amúgy is siettünk.

itt már többen ismerősként üdvözöltek minket, emlékeztek ránk és érdeklődtek, hogy most is botozunk-e, úgyhogy nem volt mit tenni.

a hosszúra nyúlt megnyitó után egy lépcső tetején botoztunk, ami szinte színpadi magasságba helyezett minket. egy középkorú úr élénken érdeklődött a tevékenységünk iránt, kérdésekkel ostromolt minket a fellépés folyamán. a bartók32-es írásban megemlített néni pedig lelkesen mondogatta, hogy: "én már láttam őket valahol!".

megnyitó helyett Sasha Pirker kő-papír-ollóra emlékeztető videójával játszottunk, amit a kirakatban vetítettek. szerintem nyertünk.

már csak a pogácsa- és borosztásra értünk oda, a ceremoniális felvezetést mi pótoltuk/folytattuk a magunk módján, persze nem megtagadva magunktól a fogyasztást se.
a vendégkönyves bejegyzés szaggatott vonalkái igazából nem a kiállításra reflektálnak, hanem az emailes kommunikációnk ábráit idézik.

egyszerre érkeztünk a művésznővel, közösen csöngettünk fel a kaputelefonon. akkor még nem tudtuk, hogy ő az, de a képekről nyomban kiderült. a galéria először az ürességtől kongott, aztán meg a botozástól. talán az egyik külföldi szervező volt, aki kedvesen érdeklődött, hogy "performance?", mire mi is kedvesen mondtuk, hogy "yes". más mosolygós fiatalemberek is megszemléltek minket vagy a mögöttünk lévő képet.